Hans Jürgen-t elrabolták az UFÓk!

Hans Jürgen, a híres zenész fontos titkot osztott rajongóival. Gyerekkorom óta vannak UFO-élményeim - ma ennek nevezik - és most már bátran beszélek róla, mert ezek megélt élmények voltak, amik arra vettek rá, hogy érdeklődjek a téma iránt. 12 éves koromban egy gömbvillám becsapott mellettem. Attól kezdve különböző létformákkal negyedik típusú találkozásokban volt részem. Eleinte nagyon sűrűn, aztán kevésbé, később pedig valóságszerűbben fordultak elő, de az utolsó élményeimből valamiért egyre többre emlékszem - nyilatkozta a híres zenész. Azt ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy találkozott volna Patkay Attilával az elrablása alatt. Sem, mint egyéb fogvatartotti, sem, mint elrablói státuszban, illetve azt is tagadta, hogy análisan közösültek volna vele elrablói (vagy akár maga Patkay Attila). Ennek ellentmond Cartman elbeszélése, aki eleinte szintén tagadta az anális beültetést, de aztán csak kibújt a szög a zsákból, vagyis, a seggéből az adóvevő.Hasonlóan nem kívánt nyilatkozni a Patkay Attila által megjósolt 2012-es világvégéről sem – szerinte ilyent az elrabló UFÓk nem közöltek vele. Patkay Attila az eset után viszont sejtelmesen mosolyog – egyéb kommentet nem kívánt közölni. Kíváncsian figyeljük tehát Jürgen seggét.

« vissza a hírek listájához